Szóval tetszik nekem ez a Porto. Tökmindegy miért. Mertcsak. De azért itt egy sztori. Hosszú.
Szóval Porto-ban randomkodtam egy-két napot. Jártam az utcákat, próbáltam művelni a street photography-t.
Éhes lettem, úgyhogy interneten kerestem egy jó hírű helyet, valami kis utcában, mert ott általába olcsóbb a takarmány.
Megtaláltam. Nagyon kicsi hely. 4 apró asztal. Abból 1-en nagy piros X a COVID miatt.
Ősz hajú maszkos bácsi jön, mondom ennék. Lehet, persze, itt az asztal, ne oda üljek, hanem ide szembe, hogy meglegyen a “sea view”. Oda ülök. Persze a hely egy két méter széles sikátorra néz. “Sea view”. Bácsi röhög. Inkább, mint hogy sírjon.
Hozza a kaját vastálban. Gomba-mozzarella-bacon. Kérdi, mit innák. Bort. Fehéret. Hozza, mutatja, nagy gonddal önti, nem sajnálja, palackja párás.
Nyomban sikerült is lerészegednem. Fél percenként, jött, hogy minden dejó-e. Beautiful, beautiful – mondom teli szájjal.
A végén hozott valami Porto-i borból készült piát, mert olyan jó vendég voltam. Megjegyeztem neki, hogy ennek olyan íze van, mint a Tokaji Aszúnak. Na, amint kiderült, hogy magyar vagyok, ott termett a család.
Feleség is járt minálunk, My son loves Hungary, Hungarians are so nice, Gulyásleves, Tokaji wine, Budapest is beautiful. Mondom, na most már elég legyen: nem, Porto a bjutiful, Budapest nem annyira az. Yes, Porto is so cozy… you know.
Aztán felpattantam és kijelentettem, hogy márpedig én most megyek a börtönbe, megnézni a fotográfiai múzeumot. Részegen.
Az a sztori, hogy a Portugál Fotográfaiai Központ az egy régi börtönben van elhelyezve. Hogy miért? Mert régen a portugáloknál az volt a menő, hogy egy ember háromszor vétkezhetett mielött lecsukták volna. Valamiféle hasonlóságot vélek felfedezni a portugálok és a magyarok között, mert ezek a derék emberek úgy oldották meg a fenti problémát, hogy két vétség után lecserélték a nevüket, kicsit megnyiratkoztak stb., így megint három életponttal kezdhettek rosszalkodni.
Node, hogy oldották meg ezt a rendvédelmi szervek? Telepítettek egy fotóműtermet a börtönbe, és lefotózták az elkövetőt. Há!
Aztán a börtön bezárt és lett belőle kiállítótér és muzejum.
Aztán arra jártam. Meglepetés következett. Amikor jegyet kértem, nem adtak, mert hogy ingyen van.
Volt egy kiállítás a régi hollywoodi portré fotózásról. Elég érdekes. A lényeg amit elcsíptem, hogy sok évvel torrent és netflix elött az emberek többnyire egyszer láttak egy filmet, ezért a zseniális portré fotósok dolga volt magazinokon keresztül beleégetni a (szarrá retusált) sztárokat az emberek agyába, hogy aztán a következő filmre is beüljenek.
Aztán volt egy terem aminek nem értettem a koncepcióját. Volt ott vegyesen minden. Néhány régi művészfotó Porto-ról, foggalmam sincs kiktől, meg random egy-egy nagyon híres kép ilyenektől, mint Robert Frank, Henri Cartier-Bresson, Josef Koudelka…
A legfelső szint meg tele volt volt hordva mindenféle régi fényképezőgéppel.
Namost, ez lehet, hogy egy tök unalmas sztori. De amikor kiléptem az épületből, akkor a börtön masszív falának tövében megláttam ezt. Nem tudom, hogy a bor vagy a kiállítás jótékony hatásának köszönhető, de elég erős kép lett, azt hiszem.