Két pont között
a legizgalmasabb
út nem egyenes!

Centro Português de Fotografia

Szóval tetszik nekem ez a Porto. Tökmindegy miért. Mertcsak. De azért itt egy sztori. Hosszú.

Szóval Porto-ban randomkodtam egy-két napot. Jártam az utcákat, próbáltam művelni a street photography-t.

Éhes lettem, úgyhogy interneten kerestem egy jó hírű helyet, valami kis utcában, mert ott általába olcsóbb a takarmány (értsd: nem akarják mindenáron lehúzni a turistát).

Megtaláltam. Nagyon kicsi hely. 4 apró asztal. Abból 1-en nagy piros X a COVID miatt.

Ősz hajú maszkos bácsi jön. Mondom: ennék. Lehet, persze, itt az asztal, ne oda üljek, hanem ide szembe, hogy meglegyen a “sea view”. Oda ülök. Persze a hely egy két méter széles sikátorra néz. “Sea view”. Bácsi röhög. Inkább, mint hogy sírjon.

Hozza a kaját vastálban. Gomba-mozzarella-bacon. Kérdi mit innák. Bort. Fehéret. Hozza, mutatja, nagy gonddal önti, nem sajnálja, palackja párás.

Nyomban sikerült is lerészegednem. Fél percenként, jött, hogy minden dejó-e. Beautiful, beautiful – mondom teli szájjal.

A végén hozott valami Porto-i borból készült piát, mert olyan jó vendég voltam. Megjegyeztem neki, hogy ennek olyan íze van, mint a Tokaji Aszúnak. Na, amint kiderült, hogy magyar vagyok, ott termett az asszony is.

Feleség is járt minálunk, My son loves Hungary, Hungarians are so nice, Gulyásleves, Tokaji wine, Budapest is beautiful. Mondom, na most már elég legyen: nem, Porto a bjutiful, Budapest nem annyira az. Yes, Porto is so cozy… you know.

Aztán felpattantam és kijelentettem, hogy márpedig én most megyek a börtönbe, megnézni a fotográfiai múzeumot. Kissé benyomva.

Az a sztori, hogy a Portugál Fotográfaiai Központ az egy régi börtönben van elhelyezve. Hogy miért? Mert régen a portugáloknál az volt a menő, hogy egy ember háromszor vétkezhetett mielött lecsukták volna. Valamiféle hasonlóságot vélek felfedezni a portugálok és a magyarok között, mert ezek a derék emberek úgy oldották meg a fenti problémát, hogy két vétség után lecserélték a nevüket, kicsit megnyiratkoztak stb., így megint három életponttal kezdhettek rosszalkodni.

Node, hogy oldották meg ezt a rendvédelmi szervek? Telepítettek egy fotóműtermet a börtönbe, és lefotózták az elkövetőt. Há!

Aztán a börtön bezárt és lett belőle kiállítótér és muzejum.

Aztán arra jártam. Meglepetés következett. Amikor jegyet kértem, nem adtak, mert hogy ingyen van.

Volt egy kiállítás a régi hollywoodi portré fotózásról. Elég érdekes. A lényeg amit elcsíptem, hogy sok évvel torrent és netflix elött az emberek többnyire egyszer láttak egy filmet, ezért a zseniális portré fotósok dolga volt magazinokon keresztül beleégetni a (szarrá retusált) sztárokat az emberek agyába, hogy aztán a következő filmre is beüljenek.

Aztán volt egy terem aminek nem értettem a koncepcióját. Volt ott vegyesen minden. Néhány régi művészfotó Porto-ról, foggalmam sincs kiktől, meg random egy-egy nagyon híres kép ilyenektől, mint Robert Frank, Henri Cartier-Bresson, Josef Koudelka…

A legfelső szint meg tele volt volt hordva mindenféle régi fényképezőgéppel.

Namost, ez lehet, hogy egy tök unalmas sztori. De amikor kiléptem az épületből, akkor a börtön masszív falának tövében megláttam ezt. Nem tudom, hogy a bor vagy a kiállítás jótékony hatásának köszönhető, de elég erős kép lett, azt hiszem.