Na nekem is sikerült egy clickbait címet összehoznom. Tök feleslegesen.
Na az a lényeg, hogy Szeptember 1-én megindultam hazafele Portugáliából. Az már tudható volt, hogy nekem így borítékolva van egy 2 hetes “Üdvözöljük itthon, uram!” szobafogság hazatértemet követően. Jó, akkor ez van. Bár amilyen balfaszkodást le tudnak művelni a magyarok, lehet, hogy véletlenül megúszom… Vagy ha kiderül, hogy több, mint másfél hónapot töltöttem high-risk zoniában, nem karantént kapok, hanem azonnal kivégeznek.
Tehát elindultam. Kicsit nyugisabb hazautat tereztem, de így is lesz vagy 15 nap mire hazaérek, gondoltam. Aztán kiderült valami. Hogy nem csak a magyarok szigorítottak. A németek meg az osztrákok se nagyon akarnak beengedni olyanokat, akik túl sokat időztek a földi poklok valamelyikében. Én időztem, hazudni meg nem akarok. Nem nagyon tiszta, hogy most ha megígérem, hogy átsuhanok csodás országukon és egy zacskóba gyűjtöm a kifújt levegőmet, akkor okés-e a dolog. Nem tudom, de lehet sietnem kéne.
3×3 szakaszra osztottam a hazautat. 3-szor kb. 1000 km és minden ilyen 3 db 3-400 km-es szakaszra oszlik. Tehát kb. 9 nap és otthon vagyok.
- Geres, Portugália > Andorra – Menekülés az Ibériai félszigetről.
- Andorra > Francia – Német határ Mulhouse környékén – Bonjour, ca va?
- Németország > Ausztra > Keservfölde – Woher kommst du?
A történet folyamatosan alakul. Az eddigiek:
Soajo – Puerta de Casasola, Valladolid
A Portugál – Spanyol határátlépés könnyen ment a hegyeken keresztül. Volt egy tábla, hogy hola ez itt eszpannya, aztán meg is voltunk. A hegyi szakasz után beütött a jó öreg, unalmas spanyol sivatag. Szállásom egy éppen COVID miatt bezárt sporttelep melletti lakóautó parkolóban volt. Egydül voltam. Illetve nem. Hajnali 1-ig ordibált a helyszínen egy falka tinédzser. Kedden! Utánanéztem, ez ott normális. Leszáll az este, ezek meg kirajzanak és mutáló hangon rikoltoznak.
Puerta de Casasola, Valladolid – Huesca
Nem volt túl izgalmas az út, de Huesca, ami már majdnem a Pireneusok, elég jópofa kis hely. Fotóztam sokat és lett egy-két igen jó. A lakóautós parkoló tök fasza. Nagyon közel van a belvároshoz és este iszonyat csöndes volt. DE! DE! Már megint Spanyolországban vagyok, ahol kötelező a maszkviselés mindenhol. Az a baj, hogy alapból idegesítő viselni ezt a szart, de én még ráadásul ki is mostam az enyémet kibojhosodott és folyamatosan tüsszentenem kell ha viselem. Takarodok innen el!
Huesca – Andorra la Vella
Mivel a hegyekbe kellett felmenni az út tök izgalmasra sikeredett. A határátlépésnél megállitottak, de mondtam, hogy camping jármű, erre tovább tereltek, hogy akkor no problem. Andorra la Vella tök szép helyen fekszik, de egyébként az egész város egy nagy bevásárlóközpont. Elég komoly kihívás itt semmit se venni. Nekem sikerült. Mármint semmit se venni. De campingeztem kivételesen, mert törpeállamokban parkolót találni nagy autónak halál. Ja és itt is kötelező a maszk mindenütt! Mondjuk egy ilyen zsúfolt helyen kicsit meg is értem.
Andorra la Vella – Sévérac-le-Château
Elkezdődött tehát a második szakasz. Kicsit rosszul. Andorrában, ahogy ki-be hajtogattam a körforgalmakba, teljesen olyan érzésem támadt, hogy megint elszállt a turbo nyomás vezérlőm. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mész az emelkedőn, de csak olyan lassan tudsz, hogy egy traktor is simán beelőz. A határon van egy hágó, amit vagy megmászol ingyen, vagy áthajtassz alatta a tunnelen pénzért. Eredeti tervem a mászás volt, de a hipochondria rávett, hogy csövezzek. 12 Euro-ba került. 18 EUR a camping, 1,4 EUR egy Red Bull, 12 EUR a tunnel – túl sokat nem keresett azért rajtam ez az ország. Határellenőrzés kifele nyilván nem volt. Aztán mikor elmúlt a Pireneusok, elmúlt a parám is, mert mind a 129 ló húzott, ahogy illik. Mai megállomásom egy francia középkori kisváros, hozzá tartozó várral. Durván hangulatos és nem kell maszk! Helyiek meg turisták elvétve bolyonganak, mindenki kedves: bonjour meg bonsoir.
Sévérac-le-Château – Digoin
Óvatosan bekezdtem egy 196 km ingyenes autópályával. Hát kicsit értem miért ingyenes. Ilyen hegyes völgyes példányt még nem láttam. Mint valami hullámvasút. De amúgy nagyon menő Franciaország errefelé: fasza növényzet és domborzat és egy halom tök jópofa település. A legjobb amikor a távolban látsz valami faluféleséget aminek a közepéből kinő egy végtelen nagy katedrális. Egyébként semmi extra. Digoin a szállás, ami a Loire folyó partján fekszik és átmegy rajta egy tök jópofa kis hajózható csatorna, ami aztán egy hídon keresztül átfolyik a Loire folyó fölött. Ja és félút!
Digoin – Écomusée d’Alsace
A mai nap lezárult a 2. szakasz is, mindenféle bonyodalom nélkül. Mai táborhely: Elzász. Találtam egy nagyon jó kis skanzent, amit sikerült is 3 órácska alatt bejárni. Tök jó volt. Köpésre vagyok a német határtól. Holnaptól jönnek a legizgalmasabb szakaszok.
Écomusée d’Alsace – Haidhof
Kettő. Nap van hátra. És pont ennyiszer kapcsolt ma le a német rendőrség. Rendben indult minden. Szépen átcsusszantam a francia-német határon az autópályán. Az egyetlen különlegesség az volt, hogy a határ után az egyik pihenőben kialakítottak egy corona test centert, ahova kihajthattam volna, de nyilván nem tettem. Rengetegen voltak a pályán, ami fasza, mert így kevesebb az esély, hogy pont engem szednek le. Úgy voltam vele, hogy amíg a határ környékén pályázom (kb. 130 km), addig bármi lehet, utána kisebb az esély. Hát tévedtem. Már Stuttgart környékén jártam a 8-as pályán, amikor az éhség kihajtott egy nagy pihenőhelyre. Még le se állítottam a motrot, amikor egy sötét autó parkolt le mellém, kiszállt egy civilruhás ember és “Guten tag! Polizei!”. Szépen elkérték a papírokat, megkérdték hová megyek, honnan jöttem. Fransz! – Any other country? – Hát… Portugal… Ó, oké. Aztán ennyi… Miközben kutakodtak, szépen rá is tértek a lényegre! Drogok! Na fasza, megérkeztünk… Szépen elmeséltem, hogy nincs se a testemben, se a kocsiban, meg engem ezek a dolgok nem érdekelnek. Kicsit tesztelgettek mindenféle “kövesd az ujjam” marhasággal, meg dícsérték a campert, hogy milyen szépen megcsináltam. Elbeszélgettünk, aztán szélnek eresztettek.
Nem telt el másfél óra, amikor a pályán beállt elém egy rendőrautó. Rögtön tudtam, hogy második kör következik. Alig vártam, hogy kigyulladjon a kocsi tetején a kijelzőn a Bitte Follow Me felirat. Megtörtént. Kapásból mondtam nekik, hogy ma ők már nem tudnak meglepetést okozni, mert a kollégák gyorsabbak voltak. Ezek meg se kérdezték, hogy honnan jövök… iratok, aztán az autó szarrá dícsérése, majd a lényeg. Drogok! Ha nem lenne sok-sok éves tapasztalatom, abban, hogy elmagyarázzam az embereknek, hogy a látszat ellenére én tök józanéletű fiatalember vagyok, akkor zavarba lettem volna, dehát a rutin az rutin. Miután megbeszéltük a nemzetközi droghelyzetet, jó utat kívántak és elhúztak.
Még nem hagytam el Németországot, úgyhogy egy harmadik kör még benne van a pakliban. Holnap meglátjuk.
(Egyébként a német rendőrökkel, nagyon jó tapasztalataim vannak. Nyugodtak, lazák, korrektek és mindegyik tökéletesen beszél angolul.)
Haidhof – Autobahnrastplatz Steinhäusl
Sajnos nem sikerült több német rendőrnek levadásznia. Az osztrák-német határon se volt semmiféle ellenőrzés. Az osztrák autópályán már majdnem sikerült leszednie egy transporteres rendőrnek, de inkább az előttem vánszorgó trailerest választotta. Holnapra még van egy 110 km-es osztrák szakasz, de már nincs sok reményem. Nem kellek én ezeknek… És holnap végre finálé! Mi történik hősünkkel Nickelsdof/Hegyeshalom határátkelőhelyen?
Autobahnrastplatz Steinhäusl – Itthol
A határon 3 db hatósági személlyel volt dolgom. Az együgyüvel, a frissen előléptettel, meg az öreg írnokkal. Az együgyü volt az első.
– Honnan jött?
– Hát csak innen Portugáliából.
– Mi a szállítmány?
– Semmi, ez lakóautó…
Na ekkor némi üzemzavar lépett fel…
– De hátul…?!
– Igen, hátul beépítettem.
– Ő, ja, akkor nincs ilyen, ilyen, nem szállít semmit.
– Nem.
– Mit mondott, honnan is jött?
– Portugália.
Óriás zavar, hogy most akkor viccelek-e.
– És valami tesztje, ilyen van-e.
– Nincs. Kéne?
– Hát azt azért tudja, hogy ezért karanténba fogják zárni?
Mindezt olyan hangsúllyal, mint aki meg van róla győződve, hogy most aztán nagyon meg fog lepni.
– Ja, tudom.
– Hú, jajj, akkor most, nem is tudom, ahj, a kolléga pont most vitt el egy másikat, aki meg angliából… Várjunk, visszajön. Jó, nem, inkább kövessen.
Aztán, továbbvezetett egy furgonban berendezett irodához, ahol már sorban állt egy srác aki angliából érkezett és meg volt róla győződve, hogy karanténba kerül. Volt ott ez a másik rendőr, aki olyan határozottan beszélt, hogy tuti most léptették elő és most kurva boldog és bizonyitási kényszeres. Na ez a srác felvilágosította, hogy ha mutat neki munkaszerződést, akkor mentesül a kari alól. Srác nyilván örült csak kicsit gondban volt hogyan mutassa meg a szerződést. Aztán jöttem én.
– Maga honnan jött?
– Portugália.
– Munkaszerződése magánál van?
– Én ott nem dolgozni voltam.
– Hanem???
– Hát mondjuk nyaralni.
– AKKOR EZ KARANTÉN!
Mindezt úgy, mint aki várja, hogy elkezdjek rimánkodni, meg alkudozni. Persze le se szartam.
Ekkor jött az öreg írnok, aki a legjobb fej volt. Én nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a kezében nem lúdtoll van, hanem már ők is Bíró László nagyszerű találmányát, a golyóstollat használják, de azért 2020-ban még INDIGÓval sokszorosítjuk a hivatalos dokumentumot? Na mindegy, az öreg szépen gyöngybetűkkel kitöltötte a papírost és átadta a piros, “ne lépj be, mert megdöglesz” táblával együtt. Aztán elmondta, hogy tuti, hogy mennek majd ellenőrizni, de elég kiintegetni az ablakból. Valahogy érződött rajta, hogy kicsit ő is bohócműsornak tartja ezt az egész karanténosdit és megnyugtatott, hogy ma még akkor érek haza amikor akarok, tuti nem lesz ellenőrzés.
Szóval ennyi. Semmi extra. 1 órát voltam kb. a határon, aminek a nagyrésze a sorbanállás volt.
Sajnos ez a sztori nem sikerült túl izgalmasra. Talán kevés volt benne a vér. Legközelebb szerencsétlenebb leszek.
