Egy standard nyaraláson az embernek viszonylag egyszerű az élete (persze vannak ügyes emberek akik ezt is jól meg tudják keverni maguknak). Felkel, táplálkozik párszor a nap folyamán, a fennmaradó időben meg kiélvezi, hogy valami új helyen van, aztán alvás és újra.
Amit én csinálok kicsit más. A fentieken kívül nekem még dolgoznom is kell és haladnom is valamerre a gyorsnak azért nem mondható Sprinterrel (haha).
Ezt találtam ki:
Kelés 7-kor, fekvés 11-kor. Marad tehát 16 óra. Ebből 6 óra meló. Főleg a nap közepén amikor a hőség miatt nem igazán kurva vicces a napon sétálgatni. Marad 10 óra. Ebben van napi 3 kaja. Maradjon kb. 8 óra. Ebből, ha nomád nap van, akkor 3-4 óra vezetés. Nap elején, reggeli után amikor még nincs rohadt meleg. Késő délutánra, estére marad a szabadidő.
Persze ezt szigorúan venni lehetetlen, de nagyjából ilyenek az irányelvek.