Két pont között
a legizgalmasabb
út nem egyenes!

Hullámok

Hafnarberg, Izland

Nem tudom, hogy pontosan mikor alakult ki nálam ez a hullám mánia, mintahogy azt se, hogy mennyire általános dolog ez az emberek között.

Arra emlékszem, hogy kisbarátaimmal úszogumiban ki lettünk terelve a vízre és a hullámok emelgettek minket. Pár éves voltam, így talán mondhatom, hogy egész életemben hullámofil voltam.

Bár a tengert önmagában is szeretem, de úgy emlékszem, hogy alapvetően kicsit csalódásként éltem meg a nagy hullámok hiányát a horvát tengerparton.

Teljesen extázisba kerülök a víz erejétől. Még egy komolyabb felhőszakadás is okozhat olyat, hogy vigyorogva rohangálok a ház különböző ablakai között és nézem hogyan ömlik mindenhonnan a víz.

2015-be,n életemben először, Norvégiában szembesültem a nyílt óceánnal és annak erejével. Mint valami drog úgy hatott rám a hatalmas erővel sziklának csapódó víz. Aztán jött Izland, ahol az eddigi legnagyobb hullámzást láttam 2017 októberében.

Montenegróban néha eljátszom, hogy kifekszem a partra a hullámok elé és hagyom hogy össze-vissza forgassanak meg dobáljanak. Mivel mindeközben úgy örvendezek mint aki épp most szabadult valami dél-amerikai börtönből, ezért a strandolók általába aggódva pásztázzák a környéket az ápolóm után kutatva.

Canyoning. Fantasztikus ennyire testközelből érezni a víz erejét és látni, hogy miket faragott bele a tájba. A canyoning nagyon jó leckéket és élményeket ad, de mégis más mint a tengeri sztorik.

2020 közepén elmentem Portugáliába, hogy kipróbáljam a szörfözést. Ez volt az az élmény ami visszahozta azt az érzést, ami úszógumisként éltem meg pár évesen. Játék egy brutális erővel.

Hazaút COVID idején – avagy menekülés a pokolból

Na nekem is sikerült egy clickbait címet összehoznom. Tök feleslegesen.

Na az a lényeg, hogy Szeptember 1-én megindultam hazafele Portugáliából. Az már tudható volt, hogy nekem így borítékolva van egy 2 hetes “Üdvözöljük újra itthon, uram!” szobafogság hazatértemet követően. Jó, akkor ez van. Bár amilyen balfaszkodást le tudnak művelni a honfitársak, lehet, hogy véletlenül megúszom… Vagy ha kiderül, hogy több, mint másfél hónapot töltöttem high-risk zóniában, nem karantént kapok, hanem azonnal kivégeznek.

Tehát elindultam. Kicsit nyugisabb hazautat tereztem, de így is lesz vagy 15 nap mire hazaérek, gondoltam. Aztán kiderült valami. Hogy nem csak a magyarok szigorítottak. A németek meg az osztrákok se nagyon akarnak beengedni olyanokat, akik túl sokat időztek a földi poklok valamelyikében. Én időztem, hazudni meg nem akarok. Nem nagyon tiszta, hogy most ha megígérem, hogy átsuhanok csodás országukon és egy zacskóba gyűjtöm a kifújt levegőmet, akkor okés-e a dolog. Nem tudom, de lehet sietnem kéne.

3×3 szakaszra osztottam a hazautat. 3-szor kb. 1000 km és minden ilyen 3 db 3-400 km-es szakaszra oszlik. Tehát kb. 9 nap és otthon vagyok.

  1. Geres, Portugália > Andorra – Menekülés az Ibériai félszigetről.
  2. Andorra > Francia – Német határ Mulhouse környékén – Bonjour, ca va?
  3. Németország > Ausztria > Keservfölde – Woher kommst du?

A történet folyamatosan alakul. Az eddigiek:

Soajo – Puerta de Casasola, Valladolid

A Portugál – Spanyol határátlépés könnyen ment a hegyeken keresztül. Volt egy tábla, hogy hola, ez itt eszpannya, aztán meg is voltunk. A hegyi szakasz után beütött a jó öreg, unalmas spanyol sivatag. Szállásom egy éppen COVID miatt bezárt sporttelep melletti lakóautó parkolóban volt. Egyedül voltam. Illetve nem. Hajnali 1-ig ordibált a helyszínen egy falka tinédzser. Kedden! Utánanéztem, ez ott normális. Leszáll az este, ezek meg kirajzanak és mutáló hangon rikoltoznak.

Puerta de Casasola, Valladolid – Huesca

Nem volt túl izgalmas az út, de Huesca, ami már majdnem a Pireneusok, elég jópofa kis hely. Fotóztam sokat és lett egy-két igen jó. A lakóautós parkoló tök fasza. Nagyon közel van a belvároshoz és este iszonyat csöndes volt. DE! DE! Már megint Spanyolországban vagyok, ahol kötelező a maszkviselés mindenhol. Az a baj, hogy alapjáraton is idegesítő viselni ezt a szart, de én még ráadásul ki is mostam az enyémet, ami így kibojhosodott és folyamatosan tüsszentenem kell tőle. Takarodok innen el!

Huesca – Andorra la Vella

Mivel a hegyekbe kellett felmenni az út tök izgalmasra sikeredett. A határátlépésnél megállítottak, de mondtam, hogy camping jármű, erre tovább tereltek, hogy akkor no problem. Andorra la Vella tök szép helyen fekszik, de egyébként az egész város egy nagy bevásárlóközpont. Elég komoly kihívás itt semmit se venni. Nekem sikerült. Mármint semmit se venni. De kempingbe mentem kivételesen, mert törpeállamokban parkolót találni nagy autónak halál. Ja és itt is kötelező a maszk mindenütt! Mondjuk egy ilyen zsúfolt helyen kicsit meg is értem.

Andorra la Vella – Sévérac-le-Château

Elkezdődött tehát a második szakasz. Kicsit rosszul. Andorrában, ahogy ki-be hajtogattam a körforgalmakba, teljesen olyan érzésem támadt, hogy megint elszállt a turbónyomás vezérlőm. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mész az emelkedőn, de csak olyan lassan tudsz, hogy egy traktor is simán beelőz. A határon van egy hágó, amit vagy megmászol ingyen, vagy áthajtassz alatta a tunnelen pénzért. Eredeti tervem a mászás volt, de a hipochondria rávett, hogy csövezzek. 12 Euro-ba került. 18 EUR a camping, 1,4 EUR egy Red Bull, 12 EUR a tunnel – túl sokat nem keresett azért rajtam ez az ország. Határellenőrzés kifele nyilván nem volt. Aztán mikor elmúlt a Pireneusok, elmúlt a parám is, mert mind a 129 ló húzott, ahogy illik. Mai megállomásom egy francia középkori kisváros, hozzá tartozó várral. Hangulatos és nem kell maszk! Helyiek meg turisták elvétve bolyonganak, mindenki kedves: bonjour meg bonsoir.

Sévérac-le-Château – Digoin

Óvatosan bekezdtem egy 196 km ingyenes autópályával. Hát kicsit értem miért ingyenes. Ilyen hegyes-völgyes példányt még nem láttam. Mint hullámvasút. De amúgy nagyon menő Franciaország errefelé: fasza növényzet, domborzat és egy halom tök jópofa település. A legjobb amikor a távolban látsz valami faluféleséget aminek a közepéből kinő egy végtelen nagy katedrális. Egyébként semmi extra. Digoin a szállás, ami a Loire folyó partján fekszik és átmegy rajta egy tök jópofa kis hajózható csatorna, ami aztán egy hídon keresztül átfolyik a Loire folyó fölött. Ja és félút!

Digoin – Écomusée d’Alsace

A mai nap lezárult a 2. szakasz is, mindenféle bonyodalom nélkül. Mai táborhely: Elzász. Találtam egy nagyon jó kis skanzent, amit sikerült is 3 órácska alatt bejárni. Tök jó volt. Köpésre vagyok a német határtól. Holnaptól jönnek a legizgalmasabb szakaszok.

Écomusée d’AlsaceHaidhof

Kettő. Nap van hátra. És pont ennyiszer kapcsolt ma le a német rendőrség. Rendben indult minden. Szépen átcsusszantam a francia-német határon az autópályán. Az egyetlen különlegesség az volt, hogy a határ után az egyik pihenőben kialakítottak egy corona test centert, ahova kihajthattam volna, de há ugye nyilván nem tettem ilyet. Rengetegen voltak a pályán, ami fasza, mert így kevesebb az esély, hogy pont engem szednek le. Úgy voltam vele, hogy amíg a határ környékén pályázom (kb. 130 km), addig bármi lehet, utána kisebb az esély. Hát tévedtem. Már Stuttgart környékén jártam a 8-as pályán, amikor az éhség kihajtott egy nagy pihenőhelyre. Még le se állítottam a motrot, amikor egy sötét autó parkolt le mellém, kiszállt egy civilruhás ember és “Guten tag! Polizei!”. Szépen elkérték a papírokat, megkérdték hová megyek, honnan jöttem. Fransz! – Any other country? – Hát… Portugal… Ó, oké. Aztán ennyi… Miközben kutakodtak, szépen rá is tértek a lényegre! Drogok! Na fasza, megérkeztünk… Szépen elmeséltem, hogy nincs se a testemben, se a kocsiban, meg engem ezek a dolgok nem érdekelnek. Kicsit tesztelgettek mindenféle “kövesd az ujjam” marhasággal, meg dícsérték a campert, hogy milyen szépen megcsináltam. Elbeszélgettünk, aztán szélnek eresztettek.

Nem telt el másfél óra, amikor a pályán beállt elém egy rendőrautó. Rögtön tudtam, hogy második kör következik. Alig vártam, hogy kigyulladjon a kocsi tetején a kijelzőn a Bitte Follow Me felirat. Megtörtént. Kapásból mondtam nekik, hogy ma ők már nem tudnak meglepetést okozni, mert a kollégák gyorsabbak voltak. Ezek meg se kérdezték, hogy honnan jövök… iratok, aztán az autó szarrá dícsérése, majd a lényeg. Drogok! Ha nem lenne sok-sok éves tapasztalatom, abban, hogy elmagyarázzam az embereknek, hogy a látszat ellenére én tök józanéletű fiatalember vagyok, akkor zavarba lettem volna, dehát a rutin az rutin. Miután megbeszéltük a nemzetközi droghelyzetet, jó utat kívántak és elhúztak.

Még nem hagytam el Németországot, úgyhogy egy harmadik kör még benne van a pakliban. Holnap meglátjuk.

(Egyébként a német rendőrökkel, nagyon jó tapasztalataim vannak. Nyugodtak, lazák, korrektek és mindegyik tökéletesen beszél angolul.)

Haidhof – Autobahnrastplatz Steinhäusl

Sajnos nem sikerült több német rendőrnek levadásznia. Az osztrák-német határon se volt semmiféle ellenőrzés. Az osztrák autópályán már majdnem sikerült leszednie egy transporteres rendőrnek, de inkább az előttem vánszorgó trailerest választotta. Holnapra még van egy 110 km-es osztrák szakasz, de már nincs sok reményem. Nem kellek én ezeknek… És holnap végre finálé! Mi történik hősünkkel Nickelsdof/Hegyeshalom határátkelőhelyen?

Autobahnrastplatz SteinhäuslItthol

A határon 3 db hatósági személlyel volt dolgom. Az együgyüvel, a frissen előléptettel, meg az öreg írnokkal. Az együgyü volt az első.

– Honnan jött?
– Hát csak innen Portugáliából.
– Mi a szállítmány?
– Semmi, ez lakóautó…

Na ekkor némi üzemzavar lépett fel…

– De hátul…?!
– Igen, hátul beépítettem.
– Ő, ja, akkor nincs ilyen, ilyen, nem szállít semmit.
– Nem.
– Mit mondott, honnan is jött?
– Portugália.


Óriás zavar, hogy most akkor viccelek-e.

– Pfff, hááá, húú… És valami tesztje, ilyen van-e.
– Nincs. Kéne?
– Hát azt azért tudja, hogy ezért karanténba fogják zárni?

Ő ezzel nagyon meg akart ám lepni, de hát nem sikerült neki.

– Ja, tudom.
– Hú, jajj, akkor most, nem is tudom, ahj, a kolléga pont most vitt el egy másikat, aki meg angliából… Várjunk, visszajön. Jó, nem, inkább kövessen.


Aztán, továbbvezetett egy furgonban berendezett irodához, ahol már sorban állt egy srác aki angliából érkezett és meg volt róla győződve, hogy karanténba kerül. Volt ott ez a másik rendőr, aki olyan határozottan beszélt, hogy tuti most léptették elő és ott állt a helyzet magaslatán és végre bizonyíthatott. Határozott rendőrt próbálta felvidítani az angliából hazaszakadó sorstársam, hogy ha mutat munkaszerződést akkor nem lesz karesz. Amaz meg nyilván örült csak kicsit gondban volt hogyan mutassa meg a szerződést. Aztán jöttem én.

– Maga honnan jött?
– Portugália.
– Munkaszerződése magánál van?
– Én ott nem dolgozni voltam.
– Hanem???
– Hát mondjuk… nyaralni?
– AKKOR EZ KARANTÉN!

Mindezt úgy, mint aki várja, hogy elkezdjek rimánkodni, meg alkudozni. Dehát persze le se szartam.

Ekkor jött az öreg írnok, aki a legjobb fej volt. Én nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a kezében nem lúdtoll van, hanem már ők is Bíró László nagyszerű találmányát, a golyóstollat használják, de azért 2020-ban még INDIGÓval sokszorosítjuk a hivatalos dokumentumot? Na mindegy, az öreg szépen gyöngybetűkkel kitöltötte a papírost és átadta a piros, “ne lépj be, mert megdöglesz” táblával együtt. Aztán elmondta, hogy tuti, hogy mennek majd ellenőrizni, de elég kiintegetni az ablakból. Valahogy érződött rajta, hogy kicsit ő is bohócműsornak tartja ezt az egész karanténosdit és megnyugtatott, hogy ma még akkor érek haza amikor akarok, tuti nem lesz ellenőrzés.

Szóval ennyi. Semmi extra. 1 órát voltam kb. a határon, aminek a nagyrésze a sorbanállás volt.

Sajnos ez a sztori nem sikerült túl izgalmasra. Talán kevés volt benne a vér. Legközelebb szerencsétlenebb leszek.

Alapvetően én egy elég lassú ember vagyok

Gerês, Poço da Gola, Portugália

Mit tegyünk, ha egyik kedvenc fotósunk kiállítását szeretnénk meglátogatni véletlenül?

Az alábbi lépések nekem bejöttek. Lehet, hogy van más módja is, de kétlem. Nincs.

  1. Utazz 3000+ km-t, földön és tengeren.
  2. Vetődj el valami Észak-Portugál városba, amit mondjuk Viana do Castelo-nak hívnak.
  3. Csatangolj a belvárosban minimum másfél órát.
  4. Egyél egy Francesinha-t az egyik kis étteremben.
  5. Indulj vissza telephelyedre kerékpárjárműveddel a sötétben.

Mindezek után útba fog esni egy park, ahol kedvenc fotósod szabadtéri kiállítása lesz megtekinthető meglepetésszerűen és szuperingyen!

Esetemben Sebastião Salgado – Genesis.

Centro Português de Fotografia

Szóval tetszik nekem ez a Porto. Tökmindegy miért. Mertcsak. De azért itt egy sztori. Hosszú.

Szóval Porto-ban randomkodtam egy-két napot. Jártam az utcákat, próbáltam művelni a street photography-t.

Éhes lettem, úgyhogy interneten kerestem egy jó hírű helyet, valami kis utcában, mert ott általába olcsóbb a takarmány (értsd: nem akarják mindenáron lehúzni a turistát).

Megtaláltam. Nagyon kicsi hely. 4 apró asztal. Abból 1-en nagy piros X a COVID miatt.

Ősz hajú maszkos bácsi jön. Mondom: ennék. Lehet, persze, itt az asztal, ne oda üljek, hanem ide szembe, hogy meglegyen a “sea view”. Oda ülök. Persze a hely egy két méter széles sikátorra néz. “Sea view”. Bácsi röhög. Inkább, mint hogy sírjon.

Hozza a kaját vastálban. Gomba-mozzarella-bacon. Kérdi mit innák. Bort. Fehéret. Hozza, mutatja, nagy gonddal önti, nem sajnálja, palackja párás.

Nyomban sikerült is lerészegednem. Fél percenként, jött, hogy minden dejó-e. Beautiful, beautiful – mondom teli szájjal.

A végén hozott valami Porto-i borból készült piát, mert olyan jó vendég voltam. Megjegyeztem neki, hogy ennek olyan íze van, mint a Tokaji Aszúnak. Na, amint kiderült, hogy magyar vagyok, ott termett az asszony is.

Feleség is járt minálunk, My son loves Hungary, Hungarians are so nice, Gulyásleves, Tokaji wine, Budapest is beautiful. Mondom, na most már elég legyen: nem, Porto a bjutiful, Budapest nem annyira az. Yes, Porto is so cozy… you know.

Aztán felpattantam és kijelentettem, hogy márpedig én most megyek a börtönbe, megnézni a fotográfiai múzeumot. Kissé benyomva.

Az a sztori, hogy a Portugál Fotográfaiai Központ az egy régi börtönben van elhelyezve. Hogy miért? Mert régen a portugáloknál az volt a menő, hogy egy ember háromszor vétkezhetett mielött lecsukták volna. Valamiféle hasonlóságot vélek felfedezni a portugálok és a magyarok között, mert ezek a derék emberek úgy oldották meg a fenti problémát, hogy két vétség után lecserélték a nevüket, kicsit megnyiratkoztak stb., így megint három életponttal kezdhettek rosszalkodni.

Node, hogy oldották meg ezt a rendvédelmi szervek? Telepítettek egy fotóműtermet a börtönbe, és lefotózták az elkövetőt. Há!

Aztán a börtön bezárt és lett belőle kiállítótér és muzejum.

Aztán arra jártam. Meglepetés következett. Amikor jegyet kértem, nem adtak, mert hogy ingyen van.

Volt egy kiállítás a régi hollywoodi portré fotózásról. Elég érdekes. A lényeg amit elcsíptem, hogy sok évvel torrent és netflix elött az emberek többnyire egyszer láttak egy filmet, ezért a zseniális portré fotósok dolga volt magazinokon keresztül beleégetni a (szarrá retusált) sztárokat az emberek agyába, hogy aztán a következő filmre is beüljenek.

Aztán volt egy terem aminek nem értettem a koncepcióját. Volt ott vegyesen minden. Néhány régi művészfotó Porto-ról, foggalmam sincs kiktől, meg random egy-egy nagyon híres kép ilyenektől, mint Robert Frank, Henri Cartier-Bresson, Josef Koudelka…

A legfelső szint meg tele volt volt hordva mindenféle régi fényképezőgéppel.

Namost, ez lehet, hogy egy tök unalmas sztori. De amikor kiléptem az épületből, akkor a börtön masszív falának tövében megláttam ezt. Nem tudom, hogy a bor vagy a kiállítás jótékony hatásának köszönhető, de elég erős kép lett, azt hiszem.

Praia do Pedrogão (Sul)

a Benz naplementét néz

Játék

Már azért megérte ez az út ide nagyon messze, mert kitaláltam egy játékot.

Annyi az egész, hogy éjszakai szállásnak kinézel egy parkolót, megállóhelyet, aminek a közelében van WC.

Az első feladat betippelni, hogy nyitva hagyják-e estére a WC-t, vagy csak 10-től 6-ig fogadja a kedves látogatókat.

A második, hogy megállsz ideiglenes otthonod egy pontján, körülnézel és betippeled, hogy melyik az az eldugot zug (vagy inkább zugok), ami össze-vissza van szarva.

Én ezt játszom már 1 hónapja és mindig nyerek, mert éjszakára minden kurva WC-t bezárnak és cserébe a sok izgatott turista összeszarja a környékét.

*(Na jó, tegnap a Praia do Pedrogão-nál nyitva volt a WC kora reggel is, de úgy eldugták a homokbuckák mögé, hogy a 15 méterre lévő nádas látta kárát…)

Így nyomják Valenciában

Péntek esti piknik. Playa de Pinedo, Valencia, Spanyolország

Porto, Portugal

Portugál autópályákról

Alapvetően úgy voltam, hogy én nagyon nem fogok a csillagrombolómmal autópályákon suhangálni, mert hát ő is lassú, mint én. 95 km/h felett nem nagyon szeret mendegélni.

De aztán felfedeztem, hogy az autópálya bár unalmas, azért mégiscsak haladósabb, mint 50-el zötyögni mindenféle falvakaban, amiket pont 200 méterenként szórt a Földre az Úr. Szóval ha épp kevés az idő, akkor megfontolandó.

Most is kevés volt, tehát rá is interneteztem, hogy mit lehet tudni a Portugál autópályákról. A különös az volt, hogy bár az ilyen kérdésekre gyorsan megkapom a választ, most vagy másfél órát kutattam, mert nem akartam elhinni, hogy ez tényleg annyire olyan, mintha magyar lenne.

Szóval volt valaha a jegyes kapuzós rendszer. Kapunál megkapod a jegyed, utad végén a jegy alapján fizetsz. Igazából ez nem csak volt, hanem van is. Az autópályák egy részénél.

Aztán van a hagyományos toll collect, amit főleg kamionosok használnak. Van egy kis dobozod, amit a sorompók mindig érzékelnek, aztán nyílnak, aztán fizetsz az össz km-ed után.

Aztán van valami feltöltőkártyás rendszer, amit csak az őslakosok használhatnak.

Aztán a kedvencem, amit a bevándorlóknak és turistáknak találtak ki: EasyToll. Van 4 azaz 4 darab kis automata elhelyezve, 4 Portugál határátkelőhelyen. Ha megtalálod odahajtasz, megadod a rendszámod, betolod a lyukba a bankkártyád és onnantól ha olyan autópályára tévedsz, ahol ez a rendszer múköd és ott a kamera meglát, akkor vonja le az eurokat.

Egyszerű. Tök. Egyszerű. Mondjuk én pont ott keltettem át a határt, ahol ilyen nincs. Meg nem is kerestem volna.

Nade most jön a csavar. Vannak autópályák elég sokan, amik csak elektronikus fizetési cuccokkal működnek, tehát no ticket opció. Mi van ha feltévedsz egy ilyenre? Hát egy darabig semmi, aztán megérkezik a csekk a büntetésről, ami az eredeti díj 10-szerese, de minimum 25 EUR.

Felmerül a kérdés, hogy a Google Maps és a Waze tudja-e, hogy melyik autópálya milyen rendszerrel működik. Hát szerintem kurvára nem.

Szóval, ment itt az agyalás, hogy el szeretnék jutni Porto-ból Penich-be autópályán, de csak ticketes szakaszokon, mert nincs EasyToll-om. Elvileg jó vagyok az A1-en meg az A8-on, de az A1-re Portoban, az A44 vezet fel (csak néhány km), ami elvileg a mindentudó Portugál autópálya térképen pirossal van jelölve, tehát elektronikus fizetéses. Meg az A8-nak is van egy pici kis szakasza, amit bepirosoztak, tehát lehet oda is kéne az EasyToll. Ha ezeket beszopom, akármilyen kicsi a szakasz, a bünti 2 x 25 EUR.

Aztán megvilágosodtam. Július 22-től online is lehet regisztrálni EasyToll-ra. Nyugalom szálta meg zaklatott lelkem. Aztán másnap el is múlt miután 30 eurot kellett kifizetnem a 250 km-nyi autópályáért.

Végülis jó az az 50-el falujárás.

Welcome – A magányos parkolás ára

Az ott a földön nem hó vagy jég. Betört ablakok, ajtón feszítésnyomok.

Tehát érdemes-e egyedül parkolgatni lakójárművünkkel? A fenti ábra is mintha azt sugallná, hogy nem.

Porto-ban két hely közül kellett választanom. Mind a kettő a Douro folyó déli oldalán van. Az egyik az óvárostól nyugatra fekszik – Cais do Cavaco. A Másik keletre. Ez egy strand parkolója végülis – Alameda Areinho.

Utóbbit választottam és nem bántam meg. Tök szép környezet, WC, strand, étterem, kellemes méretű tömeg és még vagy 10 lakóautós a közelemben. Tök biztonságba érzem itt a kocsit és magam.

Kíváncsiságból elbicikliztem a másik hely felé. Kezdjük ott, hogy a parkoló, amiről tudtam, baszott nagy kőtömbökkel le van zárva. Viszont volt aki siman leparkolt az út szélére errefele. A fenti képen látható az egyik. A szilánkok miatt azt hiszem nem túl régen próbálták megerőszakolni a járművet. A hely nem totál elhagyatott, de határozottan “nyugisabb”, mint a strand.

Szóval, antiszociális lakóautósok, van egy rossz hírem.

Hát a szép ház az nem ilyen

Murtosa, Portugália

Leirosa, Portugal

Miért a hosszabb út?

Egy forró augusztusi késő délután legurultam a Hypathia de Alejandria fedélzetéről Valenciában és fogalmam se volt merre kéne mennem, mert a Google a kompon nem akart tervezni, hiszen vizen vagyok, hogy képzelem én, hogy autóval akárhova is.

Aztán megoldottam és maradtam is egy napot, mert tetszett Valencia. Főleg az épületek, amiket a bemindenezett Makovecz Imre is tervezhetett volna, meg az a giga park, amit az elterelt Turia folyó régi medrébe hoztak létre. 160 km bicikli út meg hasonlók.

Na de ugye a covidianizmusnak hála, a Balear szigeteken és Katalóniában is kötelező a maszk a közterületeken. Valenciában meg ráadásul még be is tartják. Én ezt már tök untam, tehát megszületett az elhatározás, hogy mostmár elég volt a spanyolokból, minél előbb Portugáliát akarok. Át kellett hát vágnom az Ibériai félsziget közepén. Nos a szerb alföldnél nincs unalmasabb, de ez azért megközelíti. Mehettem volna Andalúzia vagy a baszkok fele, de ugye aki a rövidebb utat választja az ráb…

A lakóautós vadkempingező dilemmája

Kezdem megszokni, hogy táborhelyeimen folyamatos ajtóbebaszkodás az aláfestő zene. Igazából tökmindegy hol álok meg, előbb utóbb beindul. 2017-ben, Izland felé menet, az első vadkempinges éjszakán két német rendőr jöttét jelezte az a hang. Szóval kialakult bennem egy kis negatív előítélet ezzel kapcsolatban. De már múlik.

De amúgy arról a megállapításról van most szó, hogy vannak a populáris megállóhelyek, mint pl. egy strand parkolója, ahol szem elött vagy, tehát talán nem pakolják ki az autót. Ámde az emberek jövése-menése (ajtócsapkodása) nem annyira idilli és este simán jöhet egy rendőr (mert rádhívta a becsületesállampolgár), hogy ugyan takarodj már el és/vagy fizess tettentő összeget.

Aztán vannak a titkos helyek, amik annyira titkosak, hogy biztos lehetsz benne, hogy a helyi tolvajok tök jól tudják, hogy a hülye lakóautós turisták, azt hiszik csak ők tudnak róla, így amikor otthagyják őrizetlenül a kocsit, a helyi kipakolóművészek nyugiban végezhetik az eltulajdonítást.

Tanulság: forgalmas helyen le kell szarni az emberek cirkálását. Eldugott helyen meg nem kell otthagyni a kocsit.

Kanyontúra előtti ráhangolódás

Serra de Tramuntana, Mallorca

Időmenedzsment on the road

Egy standard nyaraláson az embernek viszonylag egyszerű az élete (persze vannak ügyes emberek akik ezt is jól meg tudják keverni maguknak). Felkel, táplálkozik párszor a nap folyamán, a fennmaradó időben meg kiélvezi, hogy valami új helyen van, aztán alvás és újra.

Amit én csinálok kicsit más. A fentieken kívül nekem még dolgoznom is kell és haladnom is valamerre a gyorsnak azért nem mondható Sprinterrel (haha).

Ezt találtam ki:

Kelés 7-kor, fekvés 11-kor. Marad tehát 16 óra. Ebből 6 óra meló. Főleg a nap közepén amikor a hőség miatt nem igazán kurva vicces a napon sétálgatni. Marad 10 óra. Ebben van napi 3 kaja. Maradjon kb. 8 óra. Ebből, ha nomád nap van, akkor 3-4 óra vezetés. Nap elején, reggeli után amikor még nincs rohadt meleg. Késő délutánra, estére marad a szabadidő.

Persze ezt szigorúan venni lehetetlen, de nagyjából ilyenek az irányelvek.

Az oroszok tudnak élni. Sajnos.

Orosz gyalogezred pont nem táncol (Ritka felvétel)

A Gorg Blau tó/viztározó mellett van egy árnyas pihenőhely, amit tökéletes arra, hogy egy két napos túra közepén, egy függőágyban alva rápihenjünk a második napra. Kivéve ha megjelenik egy férfi, aki megkérdezi, hogy szabad-e a szomszéd asztal, a gyanútlan túrázó meg rávágja mosolyogva, hogy: Si, nem látod, hogy üres, bazdmeg.

A férfi orosz és ahol egy van, ott lesz több is. Mintha valami térkapu nyílt volna meg, hirtelen ott termett vagy 5 család Moszkva külsőből. Asszonyok, gyerekek, birkák. Diszkréten, max hangerőn beindult a YouTube MegaMix. Válogatni se lehetett volna szarabb zenéket. Siman hozták a magyar vurstli színvonalat. Aztán elkezdtek mulatni, de úgy igazán: táncoltak, rikoltoztak, vidáman jajveszékeltek.

4 óra elteltével észrevettem, hogy sátrat állítottak. Ez nagyon rossz jel!

Az 5. óra kürül elkezdtem megpróbálni élvezni azokat a számokat amikben élő hangszer volt, de nem jött be, mert nem volt sok.

Valamikor kicsivel sötétedés után annyira felpörögtek, hogy függőágyat bontottunk és takarodtunk 500 méterrel arrébb a tóparti fák közé. De ott is megjelentek. Ott bandukoltak a sötétben a víz szélén oda-vissza.

Miért hiszi minden paraszt azt, hogy az ő kedvenc zenéje mindenkit szórakoztat?

H, mint…

Lecsorogtunk hát Mallorcán a Mega Express 5 nevű komphajóról. Az integető garázsmesterek után integető határőrök jelezték, hogy ők most ránk rendkívűl kíváncsiak.

Elkezdődött a kutakodás. A Bence indulás elött beugrott valami Bioboltba mindenféle csodanövényekért, meg nyilván volt nála egy nagy bödön C vitamin is fehér por alakjában, úgyhogy volt mit vizsgálgatni. Szerencsére a Bence spanyolul is tud némileg, így 10 perc után sikerült ráébresztenie a túlképzett határvédelmi bácsit, hogy a H a rendszámon, nem Hollandia, hanem Hungary.

Ezután a vizsgálat nagyon gyorsan le is zárult.